Az Alacsony-Tátra rejtett gerincein
Két nap, két téli hegyi kihívás!
Január 16-17.
A Görbe hétvége az ALBA Túrakör új túrasorozata.
Ezeken a kisebb létszámú túrákon két napba sűrítjük mindazt, amiért annyira szeretjük a hegyeket: hosszabb emelkedőket, komolyabb szintkülönbségeket, havas ösvényeket, nyitott gerinceket és persze azt az érzést, amikor egy hosszabb kapaszkodás után végre kitárul előttünk a táj.
Mindkét napban lesz sportérték bőven, így ezt a hétvégét elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnek elfáradni a hegyen, és téli körülmények között sem riadnak vissza egy hosszabb túrától.
Szombaton Závažná Porubából indulunk a Poludnica 1549 méteres csúcsa felé. A közel 1000 méteres szintemelkedés már önmagában is tartalmas napot ígér, havas terepen pedig még izgalmasabbá válik az út.
Vasárnap Donovalyból vágunk neki a hétvége hosszabb túrájának. A Hiadeli-hágón keresztül felkapaszkodunk a Kozí chrbát gerincére, majd a Kečka érintésével zárjuk a közel 20 kilométeres téli kört. Ezen a napon nem egyetlen nagy csúcs lesz a főszereplő, hanem maga a gerinc, a hosszú menet és az Alacsony-Tátra téli panorámája.
📍 Helyszín: Alacsony-Tátra, Szlovákia
🚶 Nehézség: /10
💰 Részvételi díj: Ft
🚗 Utazás: saját autó vagy telekocsi
TÚRALEÍRÁS
1. nap – Az Alacsony-Tátra északi bástyái
ÚTVONAL: Závažná Poruba – Bodová (955 m) – Končitý (1390 m) – Poludnica (1549 m) – Rakytovica (916 m) – Závažná Poruba
⛰ Táv: 15 km * Szint: ⬆️ 950 m

Závažná Porubában találkozunk, és innen vágunk neki a hétvége első kalandjának. Hamar magunk mögött hagyjuk a falut, és az erdőben kezdünk kapaszkodni egyre feljebb az Alacsony-Tátra északi oldalán.
A Bodová, majd a Končitý érintésével jutunk fel a nap fő céljához, az 1549 méter magas Poludnicára. Szép időben innen igazán látványos panoráma nyílik a Liptói-medencére és a környező hegyekre. Januárban jó eséllyel havas, téli terep vár ránk, így a 950 méter szintemelkedés mellé azért kapunk majd egy kis extra ALBA-kalandot is. ❄️🥾
A csúcson tartunk egy jól megérdemelt pihenőt, aztán Rakytovica felé ereszkedünk vissza, és bezárva a kört ismét Závažná Porubába érkezünk.
Innen autóval megyünk tovább a liptószentmiklósi szállásunkra. Elfoglaljuk a szobákat, pihenünk egy keveset, este pedig közösen vacsorázunk az előre lefoglalt étteremben. Utána jöhet a megszokott ALBA-hangulat, beszélgetés és egy könnyed afterparty – de azért nem árt időben ágyba kerülni. Másnap ugyanis egy újabb téli hegyi túra vár ránk.


Fontos: a korai vasárnapi indulás miatt a szálláson nem kértünk reggelit. Kérünk mindenkit, hogy még szombaton gondoskodjon a másnapi reggelijéről, illetve a túrára szükséges élelemről és folyadékról.
2. nap – Csúcstámadás a Krivánra
ÚTVONAL: Donovaly – Korytnica-völgy – Hiadeli-hágó – Kozí chrbát / Kecske-hát (1330 m) – Kečka / Kecske (1225 m) – Donovaly
⛰ Táv: 20 km * Szint ⬆️ 790 m
Vasárnap reggel elhagyjuk a szállásunkat, és autóval Donovalyba indulunk. Innen vágunk neki a hétvége második túrájának, amely ezúttal az Alacsony-Tátra combizmainkat is rendesen megdolgoztató, téli gerinceire vezet bennünket.
Donovalyból először a Korytnica-völgy felé vesszük az irányt. Az első kilométereken még kényelmesebben haladunk, majd ahogy közeledünk a Hiadeli-hágóhoz, fokozatosan gyűlnek a méterek a lábunkban. Januárban ezen a részen jó eséllyel már havas terep vár ránk, így a 20 kilométer ezen a napon biztosan nemcsak egy szám lesz.

A hágóból kapaszkodunk fel a Kozí chrbát, vagyis a Kecske-hát 1330 méteres gerincére. Ez lesz a nap egyik legszebb szakasza. Fent kitárul körülöttünk a táj, és tiszta időben messzire elláthatunk az Alacsony-Tátra és a környező hegyek irányába. Télen ennek a gerincnek egészen más hangulata van: havas hegyhátak, szél formálta felszín és hosszú panorámák kísérhetnek bennünket.
Innen továbbhaladunk a Kečka (1225 m) felé, majd fokozatosan visszaereszkedünk Donovaly irányába.

Ezúttal nem egyetlen nagy csúcs lesz a nap fő attrakciója, hanem maga az út: a 20 kilométeres téli kaland, a látványos hegygerinc és a hosszú panorámák.
A parkolóba visszaérve lezárjuk a kétnapos ALBA-hétvégét, elbúcsúzunk egymástól, majd várhatóan 16:00 óra körül mindenki egyénileg indul haza – fáradt lábakkal, de két tartalmas téli túranappal a hátunk mögött.
Reméljük, mindenki élményekkel feltöltődve tér majd haza! Várunk szeretettel a következő kalandunkra!
FONTOS TUDNIVALÓK
A program ára: Ft
Az ár tartalmazza:
- a 2 nap, 1 éjszaka szállás – 2-3 ágyas szobákban, saját fürdő (ágyneművel)
- magashegyi balesetbiztosítás
- túraszervezés és túravezetés
Egyéb költségek:
- az utazás és parkolás költsége
- 1 napi reggeli, vacsora és napközbeni étkezés
Túrát vezetik
Dévai Attila és Bunna Szabolcs — A Görbe hétvégéken két hegyi zerge, Ati és Szabi vezeti a csapatot
Egyikük a bölcs, másikuk a bölcsülő. Atit a magas hegyek , Szabit pedig az élet nevelte. Magabiztos léptekkel járják a magasabb hegyeket, és megfontolt figyelemmel figyelik minden lépésünket. Tapasztalatukkal, nyugalmukkal és biztos hegyi mozgásukkal vezetnek bennünket a csúcsok felé.
Túráinkról röviden
A Görbe hétvégék lendületesebb tempóban zajlanak, és mindkét napnak komoly sportértéke van. Útközben természetesen több rövidebb pihenőt tartunk, de a hosszabb távok és a jelentős szintemelkedés miatt megfelelő fizikai állóképesség szükséges.
A túrákat mindig az aktuális időjárási és terepviszonyokhoz igazítjuk, és ha a biztonság megköveteli, az útvonalat vagy a kitűzött célt módosíthatjuk. A túrák jellegéből adódóan menet közben nem minden esetben van lehetőség rövidítésre, ezért fontos, hogy mindenki megfelelő felkészültséggel érkezzen.
Ha bizonytalan vagy, hogy ez a túra való-e neked, vagy csak szeretnél többet megtudni róla, keress minket bátran – segítünk!
Részvételi feltételek, a túra szabályai, befizetés és lemondás tudnivalói:














